kbodog 2013.05.23. 11:32

Zavargások

Nem nagyon akartam erről írni, de az események egyre jobban kezdenek szétterjedni Stockholm-szerte. Zavargások törtek ki a tőlem mindössze egy metrómegállóra lévő Husby városrészben, ahol a helyi kisebbség 100 autó gyújtott fel vasárnap éjszaka. Az eset előzménye, hogy múlthét hétfőn a rendőrség ugyanitt lelőtt egy 69 éves férfit, aki egy machetével fenyegetőzött a környéken.

Husby, első éjszaka. (Forrás)

A feszült hangulatú hét után végül vasárnap szabadultak el az indulatok, és a zavargások azóta szétterjedtek, több külvárost is lángokba borítottak a tüntetők. Tegnap este már 80 helyre kellett kivonulnia a rendőrségnek, többnyire a bevándorlók lakta északnyugati (Husby) és déli (Hagsätra) területekre.

A második nap. (Forrás)

A zavargásmentes részeken meglehetősen nyugodt a hangulat, az egyetemen sincs semmi szokatlan. Hasonló események történtek már a korábban is, a szélsőségesek akkor is a kormány hibás belpolitikáját okolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoke-kek-szemu.blog.hu/api/trackback/id/tr375314214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyrion Lannister of Caster 2013.05.24. 11:40:41

"Az eset előzménye, hogy múlthét hétfőn a rendőrség ugyanitt lelőtt egy 69 éves férfit, aki egy machetével fenyegetőzött a környéken."

Hiába, bármennyire is hirdeti magáról egy ország, hogy a multi-kulti a jövő - ilyen összetűzések egyre gyakrabban lesznek.
Majd, a népszaporulat törvényein alapuló lakosságcsere megoldja. idővel majd a skandináv lakosok fognak a bevándorlók leszármazottaiból kitevődő rendőrséggel összetűzésbe kerülni, a helyi, már arab nyelvű sajtó pedig a svéd kisebbsaég aggresszív magatartását és beilleszkedni képtelen hozzáállását fogja ecsetelni...

Kemencés Szittya Buci 2013.05.24. 12:49:33

Hamarosan a nagy toleráns nyugati országokban is megjelennek majd a helyi Jobbikok, és majd ott is rájönnek, hogy erre a problémára nem lehet még több toleranciával megoldást találni. Aztán talán másképp látják majd a mi országunk problémáit is, és nem fognak egyből nácizni.
Ide más megoldások kellenek.

evil demon satan devil 2013.05.24. 12:57:57

@Kemencés Szittya Buci: @Tyrion Lannister of Caster: +1
nem nevetek, inkább sírvaröhögős a szitu, mert pont a svédek az egyik legnagyobb észosztók a multikultiban
1 dolgot viszont sajnálok, hogy nem svájcban történt a dolog, mert ott nem szarakodnának sokat velük, sztem már tucatnyi halott lenne és végre rájönnének odaát, hogy egy minimális rasszizmussal és toleranciahiánnyal megelőzhetők az ilyen problémák
lásd még anglia, ha ez a katonagyilkosság thatcher idejében történik, sztem már deportálta volna az összes pakit vissza oda ahonnét jöttek

tobias2 2013.05.24. 13:01:17

Figyeljük meg, mennyire beszariak és politikailag jólfésültek a svédországi tudósítások: egyetlen egyszer nem merik leírni az iszlám vagy muzulmán szót. Pedig nem a NATO által szarrá alázott szerbek, a lengyelek, vagy szlovákok gyújtogatnak és garázdálkodnak, hanem a próféta hívei.

evil demon satan devil 2013.05.24. 13:05:08

@tobias2: nagyon be vannak ezek tojva, tudják, hogy 10-15 év és ők lesznek a kisebbség.
sajna ez nálunk is így lesz, bár remélem valahogy ki sikerül fogni a szelet a vitorlájukból...

Démonmac1 2013.05.24. 13:06:32

A rendbontóktól szépen meg kéne vonni a vízumot, takarodjanak vissza ahonnan jöttek.

tobias2 2013.05.24. 13:20:14

@fordán tamás: Svédországban már évek óta a felszín alatt izzott ez a probléma. A svéd politika és média kinyalta a palesztinok valagát és tárt karokkal befogadta a világ "üldözött" muzulmánjait, akik kisvártatva a svédeket kezdték üldözni, de úgy, hogy a svédek már pár éve sem mertek kimenni az utcára Malmőben sötétedés után.

Nálunk szerencsére még nincs ennyi muzulmán, bár a jobboldal nyalja-falja a kis cukifalatokat.

Kemencés Szittya Buci 2013.05.24. 13:20:23

@Démonmac1:
Ezzel csak az a bökkenő, hogy ők már svéd állampolgárok, az ő nagyszüleik voltak bevándorlók. Szóval nincs itt szó semmiféle vízumról.
Az a probléma, hogy annak ellenére, hogy svéd állampolgárok, közük sincs a svéd kultúrához. Hontalan állampolgárok, ha úgy tetszik.

vasgyuszi 2013.05.24. 13:20:57

@Kemencés Szittya Buci: Erre várok én is Németországban. Nekem, mint példásan beilleszkedett pógárnak, elegem van a sok szegregált szutyoktól. Ez itt Németország és ne csinálkon belole minibalkánt vagy miniázsiát/miniafrikát. Akkor menjen vissza oda, ha annyira hiányzik neki az a légkör! A toleranciával a németek sem oldottak meg semmit, csak a fejükre nott a sok tróger. Segélyt meg nyelvtanulási lehetoséget kapnak, de mindegyik fejéhez van tapadva a szifon, meg nem szakadt ruhákban járkálnak. Meg kell regulázni a sok hulladékot.

Kemencés Szittya Buci 2013.05.24. 13:33:14

@vasgyuszi:
Ez egy általános probléma ma Nyugat-Európa országaiban. Mindenhova beengedtek boldog-boldogtalant, mondván majd beilleszkednek, meg átveszik az ország kultúráját, hagyományait. Aztán 40 év múlva jött a nagy koppanás. A legkevésbé rugalmatlan vallás és közösség a muzulmán, őket még egy atombomba sem téríti el a hitüktől. Ezt a problémát nem lehet azzal megoldani, hogy megpróbálnak békésen egymás mellett élni, mert arra csak az egyik fél képes. Ha sokáig húzzák, akkor már egyik sem lesz képes rá.

evil demon satan devil 2013.05.24. 13:43:01

@Kemencés Szittya Buci: a hitükkel semmi baj nincs, de ha elüldöznek valahonnét és valaki befogad, akkor nem szarok az asztalára
hiába svéd állampolgár már mittomén 20 éve, elvenni tőle, aztán kidobni az országból...

2013.05.24. 13:48:23

Az a baj, hogy ilyenkor nem a multikultiról gajdoló liberális mocskok, hanem a normális lakosság szív.

Na de sebaj, ebben a tempóban elég gyorsan "nácivá" fog válni minden európai fehér.

Kemencés Szittya Buci 2013.05.24. 13:55:42

@fordán tamás:
Csakhogy ezeknek a fiataloknak a svéd az egyetlen állampolgárságuk, az emberi jogi egyezmények szerint meg nem lehet elvenni, ha mellette nincs másik, emiatt pedig hontalanná válna a szó jogi értelme szerint.
Egyébként egyetértek veled, alja dolog, amit művelnek, de jogilag és szociológiailag ezt ma már nem lehet ennyivel elintézni, hogy elvenni az állampolgárságot és kész.
Ide komoly és erős nevelés kell egészen kicsi koruktól fogva, szigorú családellenőrzéssel, ha nem biztosítanak megfelelő körülményt a kölyköknek a felneveléshez anyagilag, kulturálisan, morálisan, akkor elvenni tőlük.

David Bowman 2013.05.24. 14:04:00

Multikriminális társadalom.

David Bowman 2013.05.24. 14:06:20

@fordán tamás: Tacher idejében magukat kellett volna hazadeportálniuk Írországból. Ennél sokkal különbek történtek nap mint nap.

kotyomfitty 2013.05.24. 14:07:26

Ekkora felfordulast szoktak csinalni echte francia diakok is, csakugy. Meg nagyobbakat is. Ez most az o 2006-juk.

Ha a XXI. szazadi oriasi nepvandorlast sikerul levezenyelni ilyen siman, ilyen kis zokkenokkel, akkor le a kalappal az emberiseg elott.

Szvsz nem mindenutt fog sikerulni, illetve a bevandorlok, mint legszegenyebb nepreteg fogja leghamarabb a boren erezni, hogy az automatizalas miatt lenyegesen kevesebb kepzetlen munkaerore lesz szukseg. Egyszeruen kevesebb lesz a "munka" mint az ember, ami valojaban azt jelenti, hogy kevesebb ember el tudja latni mindennel az osszest. Ami tok jo, csak nem kompatibilis a kapitalizmus mai formajaval.

David Bowman 2013.05.24. 14:08:15

@Démonmac1: Többnyire ott születtek. Az első generációs bevándorlók még nagyon is tudják értékelni a segédmunkát, amit kapnak, és nagyon is jól tudják, milyen Muzulmánia, ahonnan menekültek.

Tapmancs 2013.05.24. 14:12:26

Nem láttok be a színfalak mögé:

A nagy autógyártók pénzelik a csőcseléket hogy minél több autót gyújtsanak fel. Hogy felpörgessék az eladásokat.

Viccet félretéve:
Majd amikor Brüsszelben és az EP mellett borítják lángba a környéket, a felülről multikultit és toleranciát hirdető idióták rájönnek arra hogy megásták a kontinens sírját. Csak akkor már késő lesz.

Kemencés Szittya Buci 2013.05.24. 14:26:26

@Tapmancs:
Ne félj, erre is hamarosan sor kerül, ugyanis Brüsszel az összes város közül a legrosszabb ilyen szempontból.
Egyben viszont tévedsz: a politikusok rohadtul leszarják majd az egészet. Pattognak majd a szélsőjobberek, meg az EU szkeptikusok, de a többsége magasról tesz az egészre.

belekotty 2013.05.24. 14:33:52

A rohadt terrorista rendőrség brutálisan lép fel a békésen gyújtogató polgárokkal szemben, akár csak Budapesten.

belekotty 2013.05.24. 14:35:14

@imperial: "Az a baj, hogy ilyenkor nem a multikultiról gajdoló liberális mocskok, hanem a normális lakosság szív."
- Gondolom 2006-ban a budapesti eseményekről is ezt mondtad.

NemNick 2013.05.24. 14:47:37

@fordán tamás: rohadtul nem "pakik" voltak.

NemNick 2013.05.24. 14:53:07

@kotyomfitty: Túl optimista vagy - ez nem népvándorlás, hanem hódítás. Pont, mint Budán, 1541-ben.

Oriana Fallaci ezt már 2000 környékén megírta.

Silent Bob 2013.05.24. 14:57:50

@NemNick: Nem hát, két fekete, akik kb. 10 éve muzulmánok.

tobias2 2013.05.24. 15:04:49

@Tyrion Lannister of Caster: "A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, azonban a bevándorlót azonnal a befogadó társadalom legalsóbb rétegeibe száműzi. Eleinte ez persze nem okoz gondot, hiszen még mindig jobb szegény svédnek lenni, mint szegény töröknek, algírnak vagy macedónnak. Azonban ez a perspekítva már nincs meg a bevándorló családban felnőtt gyerekekben vagy unokákban. Ők az egészből csak a társadalom alsó fertályának kilátástalanságát élik meg."

A szerző teljesen elkeni a különbséget a bevándorlók különböző csoportjai között. Beszari írás, nem meri leírni, hogy csak a muzulmán bevándorlókkal van gond. Az európai bevándorlók szépen beilleszkedtek, de még a vietnamiak is, akiknek a gyerekei úgy tanulnak mint a megszállott güzü, hogy kiemelkedjenek. Ellentétben a próféta híveivel, akik egy rablógyilkos pedofil szent könyvén nevelkednek.
süti beállítások módosítása